Bő húsz éve már, hogy utoljára írtam neked. Akkor is valahogy ilyentájt, karácsony előtt. Ha nem tévedek, valami nagy dolgot kértem tőled, talán éppen egy Moszkvics márkájú pedálos kisautót. Nem kaptam meg. Akkor nagyon berágtam rád. Csak akkor bocsátottam meg, amikor már tudtam, hogy az ajándék - a fa alá - sose a te kegyelmedből, hanem mindig szüleim munkaerejének az árából került. Erről jut eszembe, tudod te azt, hogy nálunk egyre olcsóbbak a szülők? (A pedálos kisautó még tartja magát.)

Tulajdonképpen ez az, amiért annyi év szünet után újra írok neked. Mert rajtunk már csak az isten segíthet. Tudom persze, hogy ilyentájt fontosabb dolgod is van. Már helyezkedsz. Épp készülsz megszületni. Na ez az, amiért nem biztos, hogy irigyellek. Nyilván izgalmas minden évben újrakezdeni, de én biztos depressziós lennék, ha olyan kicsin kellene nekivágnom egy ennyire nem otthonos világnak Látod, még így jól kinőve magam se tudok jobbat, mint írni, egy hitem szerint sosem volt magzatnak. Pedig azt is tudom, hogy anyádékra se nagyon számíthatok, Mária jászol után rohangál, József lakást keres. Nagy gond mostanság egy gyerek.

Mondd Jézus, átgondoltad te ezt egyáltalán? Ezt az egész születést. Van fogalmad arról, hogy mit szabadítasz apádra-anyádra? Te megszoktad a jót, az aranyat hat fazékkal, a tömjént egész vasfazékkal... De mit gondolsz, mire telik ma egy ácsnak meg egy háztartásbelinek? Miből öltöztetnek majd? Miből taníttatnak? Eszedbe jutott már, hogy mit érezhetnek, ha majd látják, hogy kioktatod a tudós papokat? Ha észreveszik benned a jobb sorsa érdemes tehetséget, de tudják, bármennyit is dolgoznak, te akkor is a gyalupad mellett, vagy rosszabb esetben futóbolond utcai prófétaként végzed. Egyáltalán mire számítasz?

Előre mondom, pedálos autóra ne is gondolj! Ezek nem azok az idők... Van fogalmad róla, hány gyereknek nem lesz idén karácsonyfája se? Nem lesz ajándék, nem lesz ünnepi trakta... S most ne a földönfutókra gondolj. A szegénység már beszökött a tisztes otthonokba is. Sok helyen lesz kín a születésed ünnepe. Tudod, túl fényes a betlehemi csillag. Világot gyújt a letompított agyakban. Kegyetlenül jól megvilágítja mindazt, amit évközben még el tudsz hessegetni. Azon az estén minden arról szól, hogy - ha máskor nem is, de most - érezned kéne a családot, a szeretetet, az erőt magadban, hogy legalább a kölykeidnek védelmet tudsz nyújtani..., szóval akkor nem mindig megy a színjáték. Van, aki kiborul. A nincstől, a görcstől, a dühtől, a tehetetlenségtől. Hiába is olvasnál újságot sokadik ipari forradalomról, elkerülhetetlen szerkezetváltásról, hiába írják meg, hogy te többé-kevésbé vétlen áldozat vagy, hiába - mert a te gyereked ül a karácsonyfa helyén, a te családodat őrölte föl a beszorítottság, s egyáltalán: a te alkalmatlanságodról szól az egész.

Miért gondolod ép, te, hogy érdemes? Hogy majd 33 év múlva eljuss a keresztfáig? Mi a fenétől vagy olyan magabiztos, hogy oda fogsz találni? Tudod, ez nem Jeruzsálem. Itt az istenek is hihetetlen sebességgel váltják egymást. Itt az áldozat, mire végigég, lehet, hogy már büntetendőnek számít. Hidd el, csak kapkodnád a fejedet! Naponta kátyúzzák fel az utakat, szabnak új nyomvonalat, s rendre mögötted teszik ki a zsákutca táblát. Tudom persze, hogy ez nem rettent, mert ott a küldetésed. (Bár ami azt illeti, küldetéstudattal éppenséggel el vagyunk látva.) De ne gondold, hogy 33 évre csinálhatsz magadnak életprogramot. Lehet, hogy onnan föntről végigvihetőnek tűnik, hogy onnan látszik valami rendszer az egészben, de itt lenn csak a túlélés van. A nem túl nagy tervek, s nem túl nagy kockázatok.

Legyél szerényebb! Érdd be azzal, hogy nem leszel már kölyökként narkós, piás, csavargó, prostituált. Próbáld megőrizni az agyadat, egyszer talán letisztulnak a dolgok és szükség lesz rá. Az iskolában ne bízz nagyon, ragaszkodj apád gyalupadjához, a szülői házhoz, mert, hogy lesz valaha sajátod, azt senki nem ígéri. Kenyérszaporítással, meg halottfeltámasztással ne is igen próbálkozz: választási kortesnek néznek majd, s kivernek a falvakból. Minden okuk meglesz rá.

Azt meg verd ki a fejedből, hogy 33 évesen megfeszítteted magad! Ha megteszed, ki fogja Máriát öregkorára eltartani?

Lásd be, hogy nincs sok esélyed! Egyáltalán muszáj neked nagyon szorgalmazni azt a megszületést? Figyelj inkább rám! Segíts nekünk! Neked mégiscsak van valami befolyásod az öregre. Ne járj ki nekünk tízmillió pedálos autót, ne szaporíts nekünk halat, s ne szabadíts ránk jólétet. Ahogy eddig csináltuk, úgyis elcsesszük. Csak egy kis hályogot adj! Valamit, hogy egy percre ne lássuk ezt a kuplerájt! Csak annyi időt, amíg el tudjuk képzelni, hogy van esély, amíg szertefoszlik a tehetetlenség érzése. Csak annyi hályogot, hogy ne remegjen a kezünk, amikor szenteste a csupasz szobában megsimogatjuk a kölykünket, hogy nyugodtan tudjunk szeretőnk szemébe nézni, ha gyereket akarunk tőle, hogy szembenállva nyújtani tudjuk az időt, míg ütésre lendül a kezünk. Hogy egyszerre egy kicsit, de mindannyian ne féljünk. S akkor talán folytatni tudjuk. S úgy már neked is buli megszületni. Én pedig megígérem neked, ha eljön az idő, Barrabást fogok kiáltani. Csak azért, hogy meglegyen az úr akarata.

kajó

 

(Megjelent a 424 1989/12. számában.]

0
0
0
s2sdefault