Van egy olyan szokásunk, hogy 27 évente kiadunk egy lapot ;) Ha éppen nem telik újra, nyomunk egyet újra. Így került most webre a 424.
Az „elégedetlenek lapját” 1989-90-ben írtuk, szerkesztettük. A remény évében született, 9 hónapot, 33 számot élt meg.
Akkoriban éppen összeomlóban volt köröttünk egy világrendszer. A romjai közt kerestük a helyünket. A friss fényben szabadon belakhatónak látszott a haza. Ehhez akartunk lapot osztani. Nem tudtuk, milyen lesz az ország. Csak abban voltunk biztosak, milyen nem akar többé lenni. De nem ez volt az egyetlen, amit rosszul tudtunk. Azt is hittük, nincsenek illúzióink. Ma úgy tetszik, csak illúzióink voltak.
De ezzel sem voltunk egyedül. Ami lett, ebből lett. Belőlünk is lett. A közben lepergett 27 év meg éppen jó távlatnak. Szinte már történelmi mércét kínál. Ami ennyi év után is érthető, az alighanem értékes. Ami meg nem, az talán épp’ amiatt érdekes.
Webre tettük a korábbi lapokat, minden egykor megjelent szám letölthető, böngészhető. ››››› Néhány még ma is virulensebbnek látszó cikket kereshető formában is digitalizáltunk. Megadtuk nekik egy második élet lehetőségét. ›››››
Szándékunk szerint a szellemet is kiengedjük a múzeumból. Kísértsen, ha van még rá ereje! Megkérjük néhány egykori társunkat, barátunkat, hogy írjanak. Az elmúlt évek kínálnak elég apropót, mi pedig pontos, célratörő kérdésekkel segítjük majd munkájukat: mi volt? mi lesz? ki érti ezt? ;) ››› még törik a fejüket... ››› 2017.01.17.
Teremtünk fórumot azoknak is, akik ha nem is csinálták, de még emlékeznek rá, szerették a lapot. Vagy szerették volna, ha ismerik. Vagy szeretnének bármit is :) ›››››
Mi itt leszünk. S vagyunk, ’mi voltunk: elégedetlenek.
kj
2017.01.17.:
Három hónap alatt kiderült, hogy ez így nem fog működni. Hát nem erőltetjük :( Átköltözünk a 60as körzetbe.
Aki keres...